Dömötöri Dorina

A Stúdió szakmai vezetője, edzője

Több éve foglalkozom személyi edzéssel és táplálkozási tanácsadással. Pályafutásom során szerencsém volt végig kísérni számos kliensem átalakulását, fizikai és egészségügyi állapotának fejlődését, javulását.

Kiskorom óta szerves részét képezi az életemnek a sport. Gyermekkoromtól versenyszerűen sportoltam, kezdetekben úsztam, majd verseny aerobicoztam, azonban egy sajnálatos sérülés miatt abba kellett hagynom az élsportot. Ezután kezdtem belekóstolni a konditerem és a Fitness világába, amelyben hamar önmagamra találtam.

Azért indultam el ezen a pályán, hogy a megszerzett tapasztalatommal, tudásommal meg tudjam könnyíteni másoknak az elindulást egy jobb és egészségesebb életmód felé!


Szemán alícia Emília

Svédmasszőr

Az évek során sokat tanultam arról, milyen fontos a test jelzéseire való odafigyelés, a feltöltődés szerepe és az a fajta jelenlét, amely valódi törődést közvetít. Ezek az élmények és tapasztalatok vezettek ahhoz a szemlélethez, amely ma a munkám alapját adja. 

A masszázs számomra egy olyan terület, ahol a szakértelem, az odafigyelés és az emberség természetesen kapcsolódik össze. Fontosnak tartom, hogy minden kezelés mögött ott legyen a gondosság, a precizitás és az a szándék, hogy vendégeim a lehető legjobb kezekben érezhessék magukat. 

Folyamatosan törekszem a fejlődésre, hogy tudásomat egyre magasabb színvonalon kamatoztathassam. Számomra a legfontosabb, hogy amit csinálok, azt hitelesen, lelkiismeretesen és teljes odaadással végezzem.

Azt tanították, és azt tapasztalom, hogy a rendszeres masszázs egy kiegyensúlyozottabb, békésebb élet felé terel Téged. 

Forró-Török Tünde

Jóga oktató

Forró-Török Tünde vagyok, okleveles hatha, kismama jóga és tánc oktató. 

10 év aktív színházi tánc után elkezdtem az oktatással foglalkozni. A munkám a hivatásom, szeretném a jógán keresztül segíteni az embereket.